Település:
Hajdú-Bihar megye, Debrecen

Létrehozva:
2021-01-18 15:27:53


Debrecen Szent András templom 1235-ös okiratban.

Debrecen és környéke már az ókorban is lakott hely volt.

DEBRECEN TÖRTÉNETE AZ ÓKORTÓL A XVI. SZÁZADIG

Debrecen és környéke már az ókorban is lakott volt. A város neve elsőként egy 1235-ös okiratban tűnik fel. 

Debrecen környéke már az ókorban is lakott hely volt. A honfoglalásig sok-sok nép lakta, például a vandálok, gótok, szarmaták, gepidák, avarok és bolgárok. A mai Debrecen pereme gyakran volt nagy birodalmak, népek közötti határvidék. A város északi részén lévő Nagyerdőben és a keleti erdős pusztákon megtalált Ördögárok is nagy határvédelmi rendszer része volt. A védővonalat képező mély és széles árok – amelyen az átjutást az oldalába és mélyébe beásott kihegyezett rönkfák akadályozták – egy kis rekonstruált része ma is látható a városból keletre, a Vámospércs felé vezetõ út déli oldalán, a „Zsuzsi” erdei kisvasút csereerdői megállójánál.

A négy égtájat összekötő utak találkozásánál több falu összeolvadásából létrejött Debrecen településtörténete a honfoglalás utáni évszázadokban alig ismert. Annyi bizonyos, hogy a tatárjárás utáni évtizedekben kezdett kiemelkedni a környékbeli falvak közül. A város neve 1235-ben, egy egyházi okiratban olvasható először. A mezőváros a városfejlődés fontos állomása volt a Nagy Lajos királytól 1361-ben elnyert privilégiumlevél, amely Debrecent a szabadalmas mezővárosok közé emelte. A szabad bírói és tanácsválasztási jog igen nagy lehetőségeket teremtett a zömmel iparos-állattenyésztő tevékenységet folytató lakosság előtt. A kereskedés következtében a 16. századból fennmaradt városi jegyzőkönyvek már jól működő nyugat- és észak-európai (bécsi, sziléziai, lengyel) kapcsolatokat mutatnak. A marhakereskedés, az állattenyésztés, a kézműipar és a város vásárközponti szerepe számottevő gazdagságot teremtett, bár ez Debrecen külső megjelenésén vajmi kevéssé látszott.

A tartós építőanyag hiánya miatt csupán kevés ház készült kőből és az utcák sem voltak burkoltak. Emeletes házat még a múlt század elején is alig-alig lehetett látni a városban.A település védelmét – katonák, erős bástyák és várfalak helyett – a város körüli 4-5 m mély árok és még inkább a várossal kapcsolatban állt hatalmaktól józan ésszel, ravaszsággal, diplomáciai ügyességgel, bőkezű adományokkal megszerezett menlevelek biztosították – váltakozó sikerrel. Egyszer királyok, fejedelmek írása, máskor török oklevél ígért védelmet az ütközőpontban lévő városnak. Ezért hol a nyugat felé terjeszkedő muszlim vallású török világbirodalom, hol a keleti irányban hódító katolikus európai uralkodók, hol éppen az ellenük felkelt magyar fejedelem, II. Rákóczi Ferenc csapatait tartotta élelemmel, pénzzel a város. A vallási reformmozgalom hamar gyökeret vert Debrecenben, amely a 16. század derekától kizárólag protestáns lakosságúvá vált. Debrecen építészeti jelképe, a kéttornyú református Nagytemplom helyén évszázadokig állt gótikus (Szent) András-templom hányatott sorsa híven tükrözi a város életét. A sokadszor leégett templom múlt század elején történt lebontásáig leégések, újraépítések egymást követő láncolata jellemezte a város és lakói mindennapi életét is.  

Nagytemplom helyén Debrecen kialakulása óta mindig templom állt. A tatárdúlás Idején 1297-1311 között. A hatalmas templom 50x17 méteres volt. 1564-ben leégett 1628-ban újabbat építettek.

A Veres torony az András templom körüli erődfal mentén épült 1640-1642 között, abból a célból, hogy elhelyezzék benne Rákóczi György által 1636-ban adományozott több mint 5,5 tonnás nagyharangot, amelyet az András templom tornya (fehér torony) nem bírt volna el.

1802-ben újabb tűzvény pusztította el mindkét épületet.

1805-ben kezdték a mai Nagytemplomot. A Nagytemplom nyugati oldalánál ma is láthatóak a középkori András-templom és a Veres torony alapjainak maradványai.

Jelenlegi Nagytemplom  Debrecen Kálvin tér.